Komolyzenei koncert volt Botanikus kertünkben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
2010. 08. 16.

Hangulatos esti programon vehettek részt a komolyzene iránt érdeklődők.
A Musica Sonora Kamarzenekar (a név jelentése: jól csengő, jól zengő zene)lépett fel, melynek tagjai a budapesti Szent István Gimnázium Jubileumi Zenekarának részben egykori alapítói, részben későbbi muzsikusai. Az együttes munkáját több éven át segítették kitűnő hazai és külföldi karmesterek, így mára a zenekar mesterien játssza sokszínű repertoárja minden darabját. A Bartók Rádió zenei rendezője, Illényi Péter karmester vezetésével Beethoven: Prometheus teremtményei nyitányát, a VII. A-dúr szimfóniát, valamint Richard Strauss: Első Esz-dúr kürtversenyét hallhatták a Kertbe látogatók. Az estet kürtjátékával Seeman László színesítette.