Késő nyár - ősz a növényrendszertani gyűjteményben

A másfél hektárnyi területen elhelyezkedő szabadtéri, rendszertani gyűjtemény a zárvatermő, virágos növényeket az évmilliók során kialakult, fejlődéstörténeti, rendszertani kapcsolataik szerint mutatja be.


amarantuszok
(Amaranthus spp.)
Sétánkat a paréjféléknél (Amaranthaceae) kezdjük. A dísznövényként közismert csüngő amaránt vagy bárányfarok (Amaranthus caudatus), s a szárazvirágként népszerű bíborka (Gomphrena globosa) mellett, több fajuk fontos élelmiszernövény. A piros amarántot (Amaranthus hypochondriacus) és az inkabúzát (Amaranthus cruentus) Mexikóban és Dél-Amerikában ősidők óta magvukért termesztik, a zöldségparéj (Amaranthus tricolor) pedig Kelet-Ázsiában népszerű levélzöldség.

A paréjfélék környékén kisebb családok képviselőit tekinthetjük meg. A kankalinfélék (Primulaceae) között nyáron egy erőteljes évelő, a kelet-ázsiai lizinka (Lysimachia clethroides) tűnik fel, melynek jellegzetessége, hogy dús, fehér fürtvirágzatának csúcsi része bókoló. Mögöttük a főleg a sós puszták és félsivatagos termőhelyeken élő kékgyökérfélék (Plumbaginaceae) tekinthetők meg. Ősszel az ágyás közepét a kékgyökér (Ceratostigma plumbaginoides) nagy foltja foglalja el. Kínából származó, terjedő tövű, elfekvő szárú félcserje. A bronzvörös őszi lombszínével elnyílása után is díszít.

Az úton előre tekintve balfelől az ajakosvirágúak (Labiateae) csalogatnak. A levendula (Lavandula angustifolia) és az orvosi zsálya (Salvia officinalis) hamvasszürke örökzöld bokrai egész évben feltűnnek. A Kínában őshonos, másfél méter magas, illatos levelű kései szálkamenta (Elsholtzia stauntonii) nyár végén hívja fel magára a figyelmet sötétrózsaszínű, hosszú fürtben nyíló virágaival. Az ágyás túlsó sarkán kiemelkedő terebélyes kínai barátcserje (Vitex negundo) már a melegégövi vasfűfélék (Verbenaceae) családját képviseli.


keserű csucsor
(Solanum dulcamara)
A burgonyafélék (Solanaceae) ágyása télre csaknem kiürül, hisz az itt nevelt növények nagy része egynyári növény. A családba számtalan ismerős dísz- (petúnia, díszdohány), és zöldségnövény (burgonya, paprika, paradicsom, padlizsán) tartozik, de sok köztük (beléndek, maszlag, nadragulya, csucsor) MÉRGEZŐ! Így a fényes, élénkpiros, maradó bogyóterméseiről télen is felismerhető, félcserjés ebszőlő vagy keserű csucsor (Solanum dulcamara) is, jóllehet gyógynövényként is számon tartják.

A domb irányába fordulva a csodatölcsérfélék (Nyctaginaceae) családjának legismertebb növénye, a kertjeinkben gyakori perui származású nagy csodatölcsér (Mirabilis jalapa) különböző színváltozatai gyönyörködtetik a szemet. E nevezetes növény szolgált Gregor Mendel híres keresztezési kísérleteinek egyik alanyául, amikor 1857-68-ig a brünni Ágoston-rendi kolostorkertben nevezetes keresztezési kísérleteit végezte.

Felérkeztünk a dombra, és kitárul előttünk a gyűjtemény teljes panorámája. Látjuk a széles sugárutakat, melyek az 5 nagyobb fejlődési ágazatot választják el egymástól, jelképezve a zárvatermő növények 100 millió éve tartó párhuzamos fejlődését az ősibb boglárkaféléktől kiindulva.

A dombról a főútra visszafordulva, a mályvafélék (Malvaceae) népes társaságában sok ismerőst üdvözölhetünk. Az ágyás közepén a népszerű, nyáron virágzó, népszerű cserje a kerti mályvacserje (Hibiscus syriacus) tartós virágzásával sokáig tarkítja a környéket.
mocsár­mályva
(Hibiscus moscheutos)
A sokféle színben pompázó kerti mályvarózsa (Alcea rosea) fajták mellett nyáron nyílik a kevésbé látványos virágú, dús lombú mályvakóró (Napaea dioica). Kelet- és Közép-USA-ban honos, két m magasra is megnövő, robosztus évelő, nagy, karéjos, fogazott levelekkel és bogas elágazású virágzatba rendeződő, egyivarú, fehér virágokkal. Az ágyás túlsó sarkán augusztusban Észak-Amerika keleti, mocsaras területeiről származó, feltűnő szépségű mocsármályva (Hibiscus moscheutos) pompázik, felette a kisebb, rózsaszínvirágú orvosi ziliz (Althaea officinalis) nyílik, mely hazánkban is honos gyógynövény.


mexikói csodahajnalka
(Mina lobata)
A főút bal oldalán szulákfélék (Convolvulaceae) ágyása az év hideg hónapjaiban üres, ám nyár közepére egynyári hajnalkafélék borítják virágba a támaszokra felkúszott zöld lombozatot. Ebbe a közel 2000, melegkedvelő lágyszárú növényt illetve cserjét magába foglaló családba különösen sok futónövény tartozik. Vannak köztük sugaras szimmetriájú, tölcséres virágú fajok, mint a bíboros hajnalka (Ipomoea purpurea) és kétoldalian részarányos virágúak is, mint a mexikói csodahajnalka (Mina lobata) is.

A szomszédos ágyásban, a közeli rokonságban lévő ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) között a kertekből is ismert mutatós dísznövények, az iringók (Eryngium), és közismert fűszernövényeink, a zeller (Apium graveolens), kapor (Anethum graveolens), petrezselyem (Petroselinum crispum) mellett egy kevésbé ismert növény, a fűszeres baraboly (Chaerophyllum aromaticum) nyílik nagy foltban. Nevét erősen aromás illatú nagy leveleiről kapta, középhegységeink és a Dunántúl üde erdeinek őshonos növénye.

A főúton tovább haladva balra egymás mellett 11 kisebb-nagyobb ágyásban a zárvatermők legváltozatosabb és egyik legnagyobb családjának, a fészekvirágzatúak (Compositae) hatalmas tömegét látjuk.
fészekvirágza­túak
(Compositae)
Apró virágaik a családra jellemző, rendkívül változatos fészekvirágzatot alkotnak. Legfeltűnőbb közülük a nyár végére három méternél is magasabbra növő óriás szilfium vagy csészekóró (Silphium perfoliatum), mely az észak-amerikai préri üde, patakparti társulásainak növénye. Felső, átellenesen álló leveleinek válla összenőtt és csészeszerűen körülölelik vaskos, négyélű szárát. Szeptemberben két nagyon magas termetű, szórt állású, keskeny-lándzsás, szálas levelű növény hívja fel magára a figyelmet, a fűzlevelű napraforgó (Helianthus salicifolius) és a keskenylevelű napraforgó (Helianthus angustifolius). A jól ismert napraforgókhoz hasonlít a nálunk dísznövényként ültetett napszemvirág (Heliopsis helianthoides), de ennek levelei keresztben átellenesen állnak. A szamárkenyerek (Echinops) szabályos gömb alakú fészke csak csöves virágokból áll. Az ürmök (Artemisia) szintén csak csöves virágokból álló fészke igen kicsi, a botanikában járatlan szemlélő nem is gondolná, hogy fészekvirágzatot lát. A fészkesvirágzatúak felejthetetlen őszi látványossága, a kőfallal párhuzamosan húzódó ágyásokban, október elején nyíló, több mint 100 fajtából álló, fehér, rózsaszín, ibolyakék, lila, borvörös árnyalatokban pompázó kopasz gerebcsin (Aster novi-belgii) gyűjtemény.


momordika
(Momordica charantia)
A főúton tovább, balkézre a tökfélék (Cucurbitaceae) közül az elől nagy párnaként szétterjedő magrugó (Ecballium elaterium) évelő növény. Nevét arról kapta, hogy megérett magjait messze kilövelli a szőrös, uborkaszerű termésből. Jóllehet a mediterrán területek növénye, igen jól szaporodik magról a mi éghajlatunkon is. Ősszel a családra jellemző kabaktermések színben, formában, nagyságban változatos megjelenésében gyönyörködhetünk. A lopótök (Lagenaria ciceraria) megnyúlt termése 60-80 cm is lehet, a momordika (Momordica charantia) sárga, rücskös termése megérve felhasad és láthatóvá válnak vörös skarlátpiros, csillogó magköpenybe burkolt magok. A trópusokon terméseit éretlenül, zölden fogyasztják.

A tökfélékkel szemben elterülő nagy ágyás, a kultúrnövények ágyása, hasonlóan a főút túloldalán elterülő, kisebb "Illatos ágyás"-hoz, nem tartozik szervesen a rendszertani gyűjteménybe. Ide nem rokonsági kapcsolataik alapján ültettük be a növényeket, hanem hasznosságuk és felhasználási módjuk szerint. A három, alacsony levendulasövénnyel elválasztott részben, a gyógy-, fűszer-, és zöldségnövények között, egész évben találunk érdekességeket.

A rendszerkert utolsó negyedéhez közeledve az egyszikűek birodalmába érünk. Köztük a legnagyobb család, a pázsitfűfélék (Gramineae) négy nagy ágyásban láthatók.
pázsitfűfélék (Gramineae)
Rögtön jobbról egy harántcsíkos levelű magas bokor hívja fel magára tekintetünket; a zebrafű, mely az alapfajnak (Miscanthus sinensis) egy csíkos változata. Mögötte fontos gazdasági növényekkel találkozhatunk, így a kukoricával valamint kenyérgabonaféléinkkel is. Az ágyás főút felüli részén a pannon sztyeprétek csenkeszeiből (Festuca) és az észak-amerikai, valamikor bölény taposta préri füveiből, a moszkitófüvekből (Bouteloua) látunk ízelítőt. A sarkon egy rendkívül mutatós fű, a nálunk is őshonos nádképű kékperje (Molinia arundinacea) virít nyáron élénkzöld, ősszel narancsbarna színben. Az egyik legnépszerűbb díszfű, a Kelet-Ázsiában és Ausztráliában élő keleti tollborzfű (Pennisetum alopecuroides) szőrös, karcsú légies kalászvirágzataival díszít. Őszre kimagaslik az ágyásból a Földközi-tenger mellékén, Nyugat- és Közép-Ázsiában honos tollfű (Saccharum ravennae), a trópusi cukornádak rokona. 3-5 méteres szárainak végén érleli laza, selymesen szőrös, a napfényben ezüstösen csillogó, mutatós bugáit.

Induljunk el a pázsitfüvek között a domb irányába. A kánafélék (Cannaceae) családjába mindössze egy nemzetség tartozik, az kétoldalian részarányos (asszimmetrikus) virágú kánák vagy más néven rózsanádak (Canna). Az amerikai trópusi, szubtrópusi vidékek növényei. A többszülőjű, hibrid eredetű kerti kánák (Canna generalis) pompás virágú, változatos levelű fajtái rendkívül hatásos és mutatós, s ma újra egyre divatosabb dísznövények.

Sétánk során csak a gyűjtemény késő nyáron és ősszel leglátványosabb növényeit érintettük, de a 82 ágyásban, a több mint 80 családba tartozó 2500 növényfaj között órákat lehet eltölteni, tanulmányozva és gyönyörködve a zárvatermő növények sokféleségében.

Kapcsolódó oldalak: