Tavasz - kora nyár a növényrendszertani gyűjteményben

A másfél hektárnyi területen elhelyezkedő szabadtéri, rendszertani gyűjtemény a zárvatermő, virágos növényeket az évmilliók során kialakult, fejlődéstörténeti, rendszertani kapcsolataik szerint mutatja be.

A tölgyek alól kibukkanva, a gyűjtemény legszélén, a keserűfűfélék (Polygonaceae) ágyásánál kezdjük sétánkat. Az nagytermetű ázsiai rebarbara (Rheum) fajok április végén hozzák hatalmas leveleik fölé magasodó, kicsi fehér virágokból álló óriás bugavirágzatukat. A kerti rebarbarát nálunk is sokan termesztik.


préri medvetalpkaktusz
(Opuntia polyacantha)
A keserűfűfélék környékén kisebb családok képviselőit tekinthetjük meg. Az Amerika száraz élőhelyein élő kaktuszfélék (Cactaceae) zöme melegégövi növény, de néhány fagytűrő faj, elsősorban medvetalpkaktuszok (Opuntia) a mi teleinket is átvészeli. Az ágazat szélén fekvő ágyásokban a csalánfélék (Urticaceae) jól ismert növényei, a csípős csalánszőrös, hazánkban mindenütt közönséges nagy csalán (Urtica dioica) és a szurdokerdeinkben és üde gyomtársulásokban élő, nem csalánszőrös falgyom (Parietaria officinalis) zöldellnek.

Visszatérve a főútra, balfelől az ajakosvirágúak (Labiateae) csalogatnak. A levendula (Lavandula angustifolia) és az orvosi zsálya (Salvia officinalis) szürkészöld bokrai egész évben feltűnnek, hisz örökzöld, hamvas, illatos leveleiket télen sem hullatják le. Nyáron, az ágyás közepén magasló macskahere (Phlomis tuberosa) idézi fel képzeletünkben az egykori, jellegzetesen hazai löszpusztaerdők hangulatát.

Az ajakosok mögött, a gyűjtemény szélén a tátikafélék (Scrophulariaceae) ágyásában sok szépségével vagy termetével feltűnő évelő növény hívogat. Kék virágú, alacsonyabb veronikák (Veronica), a jelentéktelenebb virágú görvélyfűvek (Scrophularia), s az embermagasságú, messzire sárgálló ökörfarkkórók (Verbascum) nálunk is őshonosak, a gazdagon képviselt bugatölcsérek (Penstemon) azonban észak-amerikai növények.

A domb irányába fordulva egymás mellett két ágyást borít tavaszutón a szegfűfélék (Caryophyllaceae) tarka együttese. Az ágyakban több helyen nagy, fehéren virágzó párnákban a molyhos madárhúrt (Cerastium tomentosum) látjuk. Nagyon találó angol elnevezése: "hó nyáron". Későbbi virágzású az évelő fehér virágú orvosi szappanfű (Saponaria officinalis), és a rózsaszínű-bíborpiros enyvesszegfű (Viscaria vulgaris).


kínai alkörmös
(Phytolacca esculenta)
A szegfűfélék ágyásai felett jobbra az amerikai származású álkörmösfélék (Phytolaccaceae) robosztus évelői tűnnek fel. A kínai alkörmös (Phytolacca esculenta) apró fehér virágai, rokonaihoz hasonlóan mutatós, hosszúkás virágzati fürtökbe tömörülnek. Elágazó, dús hajtásaival, nagy, feltűnő erezetű, ovális leveleivel mutatós növény. Nem igazi cserje, csak fásodó tövű évelő, telente hajtásai visszafagynak, s tavasszal hajt újra.


aranysárga harangláb
(Aquilegia chrysantha)
Felérkeztünk a dombra, és kitárul előttünk a gyűjtemény teljes panorámája. Látjuk a széles sugárutakat, melyek az 5 nagyobb fejlődési ágazatot egymástól elválasztva mind innen indulnak, jelképezve a zárvatermő növények 100 millió éve tartó párhuzamos fejlődését a legegyszerűbb boglárkaféléktől az utak végén, távolabb látható legfiatalabb csoportokig. Itt a domb tetején a legősibb családok közül a borbolyaféléket (Berberidaceae) mutatjuk be, a domb oldalán, körben pedig a boglárkaféléket (Ranunculaceae). Kora tavasztól kezdve jól ismert növények nyílnak a háromszögletű ágyásokban, hunyorok (Helleborus), héricsek (Adonis), haranglábak (Aquilegia), iszalagok (Clematis).


aranyribiszke
(Ribes aureum)
Térjünk vissza a főútvonalra a második sugárúton lefelé haladva. Jobbra egy kis ágyban a kőtörőfűfélék (Saxifragaceae) közül legkorábban a Közép- és Kelet-Ázsiai származású bőrlevelek (Bergenia) nyílnak. Vastag, húsos, terjedő gyöktörzsükkel, nagy, kerekded, bőrnemű, örökzöld leveleikkel ideális talajtakaró növények. Fehértől a sötét hússzínűig változó árnyalatú virágaik rövidebb, hosszabb tőkocsányú virágzatban tömörülnek. Őket követi tavasz derekán az Észak-Amerika nyugati részéről származó, fekete bogyótermésű aranyribiszke (Ribes aureum) virágba borulása. Kellemes illatú, aranysárga virágaiért szívesen ültetik a kertekben is, s onnan néha veszélyesen kivadul.

A főútra kiérve érdemes megállni rövid időre. A túloldalon az érdeslevelűek (Boraginaceae) kaptak helyet. Szórt állású, ép leveleik a szeplőlapuk (Cerinthe) kivételével, érdes szőrzettel borítottak. Gyűjteményünkben kora tavaszi képviselőjük a bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis), nyáron többek között a szétterülő sárga virágú keleti báránypirosító (Alkanna orientalis) nyílik.

A domb felöl a grúz ködcserje (Andrachne colchica) és a közönséges kutyatejcserje (Flueggea suffruticosa) egymás mellett adnak ízelítőt a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) változatos alakgazdagságából. A kutyatejek (Euphorbia) a növényvilág egyik leggazdagabb nemzetsége (több mint 2000 faj). Tejnedves növények. "Viráguk" igazából egy bonyolult szerkezetű, átalakult virágzat, az ún. cyathium. A látszólag csészeszerű virágtakaró tulajdonképpen öt összenőtt fellevélből áll, ezen belül van az egy, csupasz termős és a sok csupasz porzós virág. A cyathiumok általában álernyős virágzatot alkotnak. Tavasszal a hazánkban mindenütt gyakori farkaskutyatej (E. cyparissias) nyílik, nyár közepén az egynyári dísznövényként ismert, fehér szegélyes virágzati fellevelű jégvirág (E. marginata) alkot nagy foltot.

Továbbhaladva jobbra és balra a pillangósvirágúak (Papilionaceae) képviselőit vizsgálhatjuk négy nagy ágyásban. Jellegzetességük a pillangós virág, melyben a két alsó szirom alkotja a csónakot, a két oldalsó az evező, s a középső nagy szirom a vitorla. Két másik családdal, a rendszerkert legkisebb ágyásaiba telepített mimózafélékkel (Mimosaceae) és lepényfafélékkel (Caesalpinaceae) együtt, a hüvelyesek (Leguminosae) rendjébe tartozik. Közös jellemzőjük, hogy hüvelytermésük van, ezért több rendszerező egy családnak tekinti őket. Az ágyások közepére a terebélyesebb cserjék kerültek, zanótok (Cytisus), rekettyék (Genista), lednekfürtök (Lespedeza). A borsócserjék (Caragana) Kelet-Európában és Közép-Ázsiában honos lombhullató cserjék, ritkábban kisebb fák. Párosan szárnyalt levelük, és általában sárga pillangós viráguk van. Magyar nevüket borsóéhoz hasonló, de annál kisebb hüvelytermésükről kapták. Gyűjteményünkben több fajuk is megtalálható. A herebabok (Thermopsis) Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában őshonos, gyöktörzses, bokrosodó, lágyszárú évelő növények, sárga árnyalatú virágaik felálló, laza fürtvirágzatba tömörülnek.
nagy ezerjófű
(Dictamnus albus)
Terebélyes évelő a sötétrózsaszín hosszúkás virágfürtű ragadós koldusfű (Desmodium canadense), és az észak-amerikai, liláskék virágú déli borsófürt (Baptisia australis).

Térjünk vissza a főútra és haladjunk a rendszerkert középső ágazatának szélső ágyásai felé. A rutafélék (Rutaceae) családjában szagos levelű növényeket találunk. A nálunk is őshonos, lágyszárú, pirosló virágú nagy ezerjófű (Dictamnus albus) és a mediterrán származású, fás szárú kerti ruta (Ruta graveolens) mirigyes leveleinek érintése egyaránt bőrgyulladást okozhat. Utóbbi aromás illatú, jellegzetes alakú leveleiről formázták a francia kártya treff színét.


keresztesvirágúak
(Cruciferae) ágyása
Induljunk tovább a főúton, és tegyünk egy kis kitérőt a domb irányába. Előttünk a keresztesvirágúak (Cruciferae) nagy ágyása húzódik. Jellegzetes (keresztben álló, 4 csésze-, és 4 sziromlevelű) virágukból becő termés alakul ki. Nyáron a keleti szümcső (Bunias orientalis) nagy, fogas szélű, lándzsás levelei között nyíló sárga virágai magasodnak a többi növény fölé. Nagyon kell vigyáznunk vele, mert gyöktörzsével gyorsan és nem kívánatos módon terjed.


kultúrnövények ágyása
A főút irányába, egy nagy ágyásban a látogatók örömére és okulására, közismert és ritkább haszonnövényeink közül mutatunk be néhányat. A kultúrnövények ágyása, hasonlóan a főút túloldalán elterülő, kisebb "Illatos ágyás"-hoz, nem tartozik szervesen a rendszertani gyűjteménybe. Ide nem rokonsági kapcsolataik alapján ültettük be a növényeket, hanem hasznosságuk és felhasználási módjuk szerint. A három, alacsony levendulasövénnyel elválasztott részben, a gyógy-, fűszer-, és zöldségnövények között, egész évben találunk érdekességeket.

A rendszerkert utolsó negyedéhez közeledve az egyszikűek birodalmába érünk. Induljunk el a pázsitfüvek ágyásai között a domb irányába. A domb oldalában elterülő liliomfélék (Liliaceae) ágyásában egész évben van látnivaló. Tavasszal a tulipánok (Tulipa), jácintok (Hyacinthus) kezdik a sort. Tavasz végén a lila virágú árnyékliliomok (Hosta), a fehéren virító jukkák (Yucca) és a jellegzetes kinézetű spárgák (Asparagus) között messzire sárgállnak a sásliliomok (Hemerocallis) magas, pompás virágai. A sásliliomokat az újabb rendszertani felfogás szerint külön családba sorolják. Évelő növények, s földalatti vegetatív szaporító szervük nem hagyma, mint a liliomfélék többségéé, hanem koloncos gyökérzet.

A liliomfélék bal oldalán a nősziromfélék (Iridaceae) jól ismert képviselőivel találkozhatunk. Míg a koratavasszal vagy ősszel nyíló, gumós sáfrányok (Crocus) virágaiban a lepellevelek egyformák, a többségében tavasszal és nyáron nyíló és gyöktörzses nőszirmok (Iris) virágában a két lepelkör (3-3 lepellevél) különböző.

Sétánk során csak a gyűjtemény tavasszal és kora nyáron leglátványosabb növényeit érintettük, de a 82 ágyásban, a több mint 80 családba tartozó 2500 növényfaj között órákat lehet eltölteni, tanulmányozva és gyönyörködve a zárvatermő növények sokféleségében.

Kapcsolódó oldalak: