Önkéntes klub dolgozott kertünkben

2014.

A Tettrekész Emberek Senior Önkéntes Klub (röviden TESZÜNK) tagjai 2014. november 04-én lombseprésre érkeztek Kertünkbe. A Tornácosház mögötti pihenőtérről és az utakról a lehullott leveleket kupacokba gyűjtötték, aztán egy kis traktorra pakolták, tömörítették, és ezt kertészeink a komposzttelepre szállították. Szerencsére az időjárás is kedvezett a programnak. Verőfényes napsütésben pompázatosan színes leveleket gereblyézni már önmagában is élmény! Az itt töltött idő alatt a Klub 14 tagja annyi lombot tudott az utakról összeszedni, amely egy kertész egész heti munkáját teszi ki. Kertünk vezetősége és munkatársai nagyon sikeresnek tekintik a programot.

Ez úton is köszönetünket fejezzük ki a TESZÜNK klub tagjainak a segítségért. Köszönjük az Önkéntes Központ Alapítványnak is, hogy megteremtették a kapcsolatot a Nemzeti Botanikus Kert és a TESZÜNK klub között, és a helyszínen koordinálták a programot.

 

2015.

A TESZÜNK önkéntes klub tagjai 2015-ben két alkalommal segítette munkánkat.

A májusi programról Scoltz-Hibai Alíz, a klub vetetője készített beszámolót, melyet az alábbiakban olvashatnak. Segítségükért ezúton is köszönetet mondunk.

„Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) Szenior Klubjának 11 „tettrekész” önkéntese egy szép tavaszi napon, május 11-én ellátogatott a Vácrátóti Botanikus Kertbe. A Botanikus Kertben egy kedves fiatalember , Lunk Gergely tatotta az eligazítást: a félig elvirágzott tulipánok hagymáinak kiásása, a terület kigyomlálása és elrendezése volt feladat.

Az ásók, gereblyék és a gyűjtőládák magunkhoz vételét követően lelkesen és jó hangulatban fogtunk hozzá a munkához. A hatalmas ágyásokban a gyönyörűséges fehér és színes tulipánok még egészen jól tartották magukat, eleinte sajnáltuk is, hogy fel kell szedni a hagymákat, hiszen olyan szépen mutattak még az alig hervadó virágok. Azért hamar belejöttünk a munkába, viszonylag gyorsan végeztünk két elég nagy ágyással. Külön ládákba tettük a hagymákat és felkupacoltuk a gyomnövényeket, majd a szorgos szenior kezek egyenletesre gereblyézték a földet.

Ez után tartottunk egy rövid szünetet. Akkor éreztük csak, hogy a sok hajlongás, ásás, a hagymák kiemelése, letisztogatása a tűző napon nem is olyan könnyű feladat. Irénke finom süteménye és néhány korty víz azonban újra meghozta a munkakedvünket, és hozzáfogtunk egy újabb ágyás megtisztításához. Ennek azonban már csak a nagyobbik részét tudtuk rendbe tenni – na, nem azért, mintha elfáradtunk volna, hanem azért, mert ígéretet kaptunk arra, hogy a buszunk indulása előtt Gergely még megmutatja nekünk a hatalmas kert egy részét, és szakszerű vezetést tart a növényekről. Nagyon élveztük a kellemes sétát a gyönyörű árnyas fák alatt, egyben sok hasznos ismeretre is szert tettünk.

Jókedvűen, de kissé fáradtan indultunk haza e szép nap délutánján és megállapítottuk, hogy ide máskor is szívesen visszatérünk.”

Második alkalommal október 4-én, a „Földi javak asztalunkon” családi nap és vásár lebonyolításában segítettek a klub tagok: a főbejári jegypénztárnál, a látogatók eligazításában, a kézműves asztalnál, a Berkenyeház standján, a Mese programban. Terveink szerint a 2015-ös rendezvényen már a szervezésbe is bekapcsolódnak.

bool(false)