Önkéntes nap 2016

Önkéntes Központ Alapítvány, Adás Nap 2016, nyolc vállalat 220 munkatársa

2016. május 9-16. között sikeresen és eredményesen megvalósult az AdásNap 2016 vállalati önkéntes programsorozat.  Az idei évben 16 cég csatlakozott a kezdeményezéshez, 9 projekttel összesen 825 önkéntessel.

Az eseménysorozat tetőpontja, az ÖKA szervezésében 9 cég közös önkénteskedésével megvalósuló nagyszabású önkéntes program volt, Vácrátóton, a Nemzeti Botanikus Kertben május 20-án. Itt az Antenna Hungária Zrt., a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., az E.ON Hungária Zrt, a KPMG Magyarország, az MSD Pharma Hungary Kft., a Prologis Hungary Kft., a Raiffeisen Bank Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., és a Vodafone Shared Services Budapest Zrt 200 munkatársa végzett különféle kültéri és kerti munkákat. Ezen a szép, napsütéses napon munkájuknak köszönhetően sikerült több szakaszon is lecserélni a régi, megrongálódott korlátokat, valamint kandelábereket és információs táblákat festettek, új táblákat is készítettek, feltárták és biztonságossá tettek több, évek óta balesetveszélyt jelentő jégvermet, virágokat ültettek, mulcsot terítettek. A cégtől érkező önkéntesek tevékenységét a TESZÜNK Szenior Önkéntes Klub önkéntesei valamint az IKSZ keretében középiskolás diákok segítették és egészítették ki.

Örömmel számolhatunk be arról is, hogy több saját szervezésű vállalati önkéntes program is gazdagította a programsorozatot.

Az E.ON Hungária Zrt.-nek 3 vidéki helyszínen volt önkéntes programja (Csopak, Szekszárd, Rezi), gyermekkel foglalkozó intézményeket segítve. A National Instrument munkatársainak célcsoportja szintén a gyermekek voltak, ők egy debreceni játszópark kerítését festették le.

A Grundfos Hungary munkatársai szemétszedéssel igyekeztek szebbé, tisztábbá varázsolni környezetüket.

A Viacom cégcsoport alkalmazottai a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban élő gyerekeknek szereztek örömet egy „rendhagyó” gyermeknap szervezésével és a játszóterük felújításával.

A Hewlett Packard és TEM Balaton Kft. szintén nehéz sorsú gyermekeket támogatott játék- és adománygyűjtési akciójával.

A sokszínű, változatos önkéntes programok eredményeképp nagyon sok gyermek és felnőtt élvezheti a megszépült épített és természeti környezetet az ország több pontján.

Köszönjük a cégek és az önkéntesek együttműködését, bízunk a hasonlóan sikeres folytatásban, reméljük jövőre is hasonló lelkesedéssel és létszámmal tud megvalósulni az AdásNap Magyarországon!

Forrás: Sikeres volt az idei Adásnap (oka.hu)

NULL