Hírek

„A kert zenéje”, Kertünk hangjai Vácrátóton
A „Légy ott a kertben!”, „Rendez-vous aux jardins” 2003-ban francia kezdeményezésre indult, ma pedig közel 25 európai ország társszervezésében valósul meg. Célja, hogy évente más–más tematika mentén hívja fel a figyelmet a kertek fontosságára.
A programsorozat idei témája „A kert zenéje”.
Ennek apropóján ezen a két napon kertünk hangjai állnak a középpontban.

Alkotópályázat eredményhirdetés
„NYOMOZZ NÖVÉNYEK UTÁN AZ IRODALOMBAN!” címmel általános iskolás osztályok részére alkotópályázatot hirdettünk. „Olvasni jó! Se szeri se száma azoknak a verseknek, meséknek, mondáknak, mondókáknak, novelláknak, regényeknek, ahol ne jelenne meg akár fő-, akár mellékszereplőként egy-egy növény. Felfedezni jó! Különböző szakirodalmakból, ismeretterjesztő írásokból érdekességeket megtudni az irodalmi műben szereplő növényről. Alkotni jó, főleg közösen! Az osztály […]

A Volánbusz plusz járatot indít a Nemzeti Botanikus Kertbe
Botanikus kertünk egész évben elérhető a Volánbusz járataival, de most kaptunk egy jó hírt, mely szerint 2023. május 1-től az induló buszok száma bővült a nyári időszámítás idejére. A plusz járatok a botanikus kert nyitva tartásához igazodva lettek beiktatva a 314-es busz menetrendjébe, hogy a látogatóknak több lehetősége legyen Budapest – Újpest Központ irányából Vácrátótra […]

Napnyugta a Botanikus Kertben
Április utolsó péntekétől – 2023. április 28-tól – augusztus utolsó péntekéig minden pénteken meghosszabbított nyitva tartással este 8 óráig lesz látogatható a Nemzeti Botanikus Kert Vácrátóton. Az Intézmény a hosszú nappalok idején, péntek esténként hangulatos kikapcsolódási lehetőséget kíván nyújtani látogatóinak a késő délutáni, kora esti arcát mutató romantikus tájképi kertben. A heti munka után, a […]

Kósa Géza mellszobrot állítottak a Budai Campuson
Örömteli hír számunkra, hogy Kósa Géza kertészmérnök, címzetes egyetemi docens, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert nyugalmazott igazgatója, a Magyar Arborétumok Szövetségének volt elnöke tiszteletére bronz mellszobrot állítottak a MATE Budai Campusának felső arborétumában. A bronz mellszobor, Tóth Dávid szobrászművész alkotása. A parkban elhelyezett szobor Mohácsi Mátyás, Probocskai és Mőcsényi professzorok mellé került és méltó emléket állít […]

Ezerarcú természet – Föld Napja
Idén tavasszal nem csak 50.000 elültetett tulipánhagymával és közel 50 féle nárciszfajtával várjuk a kikapcsolódni vágyókat, hanem egy remek családi programmal is. A Föld napja alkalmából 2023. április 22-én (szombaton) 10 órától 17 óráig mindenkit szeretettel várunk “Ezerarcú Természet” című rendezvényünkre! A Botanikus Kert 15 pontján interaktív foglalkozásokkal, ill. vezetett tematikus sétákkal készülünk felnőtteknek és […]

Húsvéti nyitvatartás
Kedves Látogatóink! A Húsvéti hosszú hétvége minden napján nyitva tart a botanikus kert 8:00-18:00 óra között. Az üvegházak is várják az érdeklődőket (hétfőn is) 8:30-tól 17:30-ig. Látogatásuk alkalmával kérjük, vegyék figyelembe a kert területén érvényes Látogatási Szabályzatot, mely szerint állatot a kertbe nem lehet behozni, és a kijelölt sétautaknak – növényvédelmi okokból – fontos szerepe […]

Együtt gyűjtögetünk idén is – 1%
Botanikus Kertünk élő múzeum, ahol a „kiállítás tárgyai” növekednek, virágoznak és termést érlelnek. Munkatársaink egész évben szívvel-lélekkel munkálkodnak a növényekért, és azért, hogy Önök szép emlékekkel feltöltődve, élményekkel és ismeretekkel gazdagodva térjenek haza. Köszönjük, ha adójuk 1%-ával segítik munkánkat, a Nemzeti Botanikus Kert gyűjteményeinek fenntartását és fejlesztését!

Alkotópályázatot hirdetünk általános iskolás osztályok részére
„NYOMOZZ NÖVÉNYEK UTÁN AZ IRODALOMBAN!” címmel általános iskolás osztályok részére alkotópályázatot hirdetünk. Olvasni jó! Se szeri se száma azoknak a verseknek, meséknek, mondáknak, mondókáknak, novelláknak, regényeknek, ahol ne jelenne meg akár fő-, akár mellékszereplőként egy-egy növény. Felfedezni jó! Különböző szakirodalmakból, ismeretterjesztő írásokból érdekességeket megtudni az irodalmi műben szereplő növényről. Alkotni jó, főleg közösen! Az osztály […]

“Szibéria növényeit megölné a magyar tél” – 24.hu interjú
“Szibéria növényeit megölné a magyar tél” – ezzel a címmel jelent meg a 24.hu-n Bihari Dániel, újságíró interjúja Zsigmond Vincével, a Nemzeti Botanikus Kert vezetőjével. A cikk komoly témája a klímaváltozás, a növények “szemszögéből”. Már a bevezető szöveg után kíváncsian olvassuk tovább a folytatást: “A Kárpát-medence eleve valóságos „kiképzőtábor” a növények számára, de a klímaváltozás […]

Kiemelkedően gazdag nárciszbemutató a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben
Az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársai tavaly ősszel összesen húszezer nárciszhagymát ültettek el. A korábban soha nem látott változatosságú és tömegű nárcisz nyílása a tulipánok, kockásliliomok, jácintok és más ritka hagymás-gumós növények mellett egyedi színt és illatot nyújt az ébredező tavaszi kertnek. „Ősszel közel húszezer nárciszhagymát ültettünk el a kert […]

Dr. Kereszty Zoltánra, Botanikus Kertünk korábbi vezetőjére emlékezünk
Szomorúan adunk hírt Dr. Kereszty Zoltán, Botanikus Kertünk korábbi vezetőjének haláláról. Intézetünk nyugalmazott tudományos főmunkatársa 1937-ben született Szolnokon. Budapesten, 1961-ben, az ELTE TTK biológia-kémia szakán diplomázott. 1975. decemberében Ujvárosi Miklós, a Botanikus Kert akkori vezetőjének hívására került Válról, az akkor már 4 gyermekes tanár a Botanikus Kertbe. Jövetelét érdekes találkozás kísérte, együtt érkezett az Intézménybe […]

Ajándékozzon egy kellemes napot szeretteinek!
A Nemzeti Botanikus Kert 2023. évi páros és családi Ajándékjegyei, valamint egyéni Éves Bérletei már kaphatók a jegypénztárban és a webshopban is. Ajándékjeggyel egy kellemes napot, időtlen élményt és tartalmas kikapcsolódást ajándékozhat, amellyel az év bármely napján egy pár vagy egy család járhatja be hazánk leggazdagabb élőnövény gyűjteményét egy két évszázados tájképi kertben. Személyre szóló […]

Dr. Isépy Istvánra emlékezünk
Dr. Isépy István 1942-2022. Szomorú szívvel adjuk hírül, hogy Dr. Isépy István botanikus, az ELTE Füvészkertjének nyugalmazott igazgatója november elején elhunyt. Sokan vagyunk az Ökológiai Kutatóközpont és a Botanikus Kert munkatársai között, akik távozásával egykori tanárukat, kollégájukat veszítették el, de valójában az egész botanikai, botanikus kerti és természetvédelmi szakmai közösséget érte a veszteség, hazai és […]

A környezeti katasztrófa már itt van, nem a megfoghatatlan, távoli jövőben
Bár egyre több jele van a klímaváltozásnak, az emberiség még mindig nem érzi elég fenyegetőnek ahhoz, hogy drasztikus változásokat hozzon életmódjában. Garamszegi László, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója szerint a viselkedésünk játékelméleti modellekkel is leírható, és ha másért nem, gazdasági okokból lesz muszáj változtatnunk. A főigazgató egyébként a környezeti katasztrófák esetében inkább a megelőzés híve, de […]

Pályázati felhívás: Botanikus Kerti Osztályvezetői munkakör ellátására
Az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója pályázatot hirdet: Az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet Botanikus Kerti Osztályvezetői munkakör ellátására A munkakör 2023. január 1-jétől tölthető be.

Pihenő pázsit a karbonháznál
Kedves Látogatóink! A gyűjtemény gazdagítása és a kert gondozása mellett folyamatosan igyekszünk emelni a látogatói komfortot is. Az Orchidea-ház és a Kaktuszház védett, déli fekvésű szegletében immáron nem csupán székekre, padokra ülhetnek le élvezve a napsütést, vagy éppen az árnyékot, de mostantól ugyanitt két nagyobb füves terület is a rendelkezésükre áll, ahol egy kellemes kerti […]

II. Természetművészeti Nyitott Műhely
Mennyi idő alatt ér át a csiga az úton? Meddig él egy fa? Hogyan lehet láthatóvá tenni az idő múlását? A Magyar Képzőművészeti Egyetem és az Ökológiai Kutatóközpont közös szervezésének keretében augusztus végén indul Botanikus Kertünkben a II. Természetművészeti Nyitott Műhely. Az MKE szobrász hallgatói a rendelkezésre álló idő alatt elsősorban természetművészeti vagy természet által […]

ÁLLÁSHIRDETÉS – Kertész-kertfenntartó
NEMZETI BOTANIKUS KERT – VÁCRÁTÓT Az Ökológiai Kutatóközpont pályázatot hirdet: Kertész-kertfenntartó munkakör betöltésére a Nemzeti Botanikus Kertben. A jogviszony időtartama: határozott idejű munkaszerződés, amely meghosszabbítható Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: 2163 Vácrátót, Alkotmány út 2-4. A munkakörbe tartozó feladatok: kert- és élőnövény-gyűjtemény fenntartás A munka jellege: teljes körű kertfenntartási és növényápolási feladatok ellátása […]

LÉGY OTT A KERTBEN – Történeti kertek hétvégéje
A Rendez-vous aux jardins” 2003-ban francia kezdeményezésre indult, ma pedig közel 25 európai ország társszervezésében valósul meg. Célja, hogy évente más –más tematika mentén hívja fel a figyelmet kertörökségünk fontosságának megóvására, a védett természeti kincseinkre. A programsorozat idei témája a “Kertek és a klímaváltozás”. A témában jártas szakemberek közreműködésével közérthető formában mutatjuk be a klímaváltozás […]

Nemzetközi kongresszus hazai helyszínen
Ezen a héten zajlik az Európai Botanikus Kertek 9. Kongresszusa (EuroGard IX) Budapesten, melynek keretében a kongresszus résztvevői tegnap látogatást tettek Botanikus Kertünkben. A kétórás délutáni program alkalmával gyűjteményvezetőink kalauzolták a résztvevőket a Kertben, bemutatva annak jellegzetes helyszíneit, gyűjteményeit, és átfogó képet adtak a Kert közel kétszáz éves történetéről, tevékenységéről.

A japán nagykövet járt Botanikus Kertünkben
Nagy megtiszteltetés számunkra és örömünkre szolgál, hogy Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete Dr. Garamszegi László kutatóintézeti főigazgatónk meghívására látogatást tett Botanikus Kertünkben. A nagykövet urat a Botanikus Kert vezetője és kurátorai kísérték a Kertben, melynek során a Hattyú-szigeten közösen egy ’Tai-Haku’ japáncseresznye fajtát ültettek el.

Hétvégenként ismét parkolási díj
Fontos információ! A Nemzeti Botanikus Kert körzetében 2022. 03. 05-től, hétvégenként a Vácrátóti Önkormányzat ismét megkezdi a parkoló autók esetében a várakozási díj szedését . Parkolási díjat hétvégén és munkaszüneti napokon 8:00 és 17:00 óra közötti időszakban kell fizetni. A parkolásról bővebb információt Vácrátót honlapján olvashat.

Ajándékozzon élményt szeretteinek!
Kapható a Nemzeti Botanikus Kert 2022 évi páros Ajándékjegye és Éves Bérletei, amelyekkel a természet varázslatos, időtlen élményét és tartalmas kikapcsolódást ajándékozhat.

Maszkot kell viselni a zárt kiállítóterekben!
Kedves Látogatóink! Felhívjuk figyelmüket, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelethez igazodva a Nemzeti Botanikus Kert zárt téri bemutatótereiben (üvegházak, Karbonház, Berkenyeház) 2021. november 20-tól kötelező a maszk viselése. Köszönjük megértésüket! További információk: – A belső kiállítóterek fél órával a kert nyitása után nyitnak és fél órával a zárás előtt zárnak. – A növényházak hétfőnként zárva […]

Lezárult az Ökológiai Kutatóközpont arculatának tervezésére kiírt ötletpályázati felhívás
2021. december 10-én megszületett a döntés az Ökológiai Kutatóközpont nagy arculatának tervezésére beérkezett pályázatok értékelésében. A szavazás szakmai és tudományos zsűri részvételével történt. A döntésben a kommunikációs valamint tudományos szakmai szempontok harmonizálni tudtak egymással, melynek eredményeképpen a nyertes pályázat kiválasztásában egyértelmű döntés született.

Megemlékezés Kósa Géza tiszteletére
Október 15-én 14 órakor, emlékfa ültetéssel emlékeztünk meg Kósa Gézáról, a Nemzeti Botanikus Kert nyugalmazott vezetőjéről, abban a Kertben, melynek szépségét és gazdagságát az ő több évtizedes munkásságának is köszönhetjük. Kósa Géza (1950-2021) közel 45 évig élt és dolgozott a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben (NBK), ahol a dendrológiai gyűjtemény kurátora, majd 2002-2020 között a Kert […]

Idei százezredik látogatóját fogadta a Nemzeti Botanikus Kert
Október 28-án délelőtt érkezett a 2021. év százezredik látogatója a Nemzeti Botanikus Kertbe (NBK) Vácrátótra. A Vona családot az intézmény nevében Zsigmond Vince, a NBK vezetője fogadta és köszöntötte egy elismerő oklevéllel, ajándék kiadványokkal és egy jövő évi belépővel, majd a kellemes őszi időben közös sétát tettek a Nagy-tó körül, gyönyörködve a kertben és különösen […]

Köszönjük a járványban helytálló egészségügyi dolgozók munkáját!
Októberben a legnagyobb kedvezménnyel látogathatják a Nemzeti Botanikus Kertet! Intézményünk szeretné kifejezni nagyrabecsülését a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozók felé, ezért ők október 5. és november 1. között a legnagyobb kedvezménnyel, 400 Ft-os regisztrációs jeggyel látogathatják a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertet. Akciónkkal szeretnénk hozzájárulni tartalmas kikapcsolódásukhoz, pihenésükhöz, feltöltődésükhöz.

Földi Javak Asztalunkon – családi nap és vásár: október 2-3.
Idén újra várja a látogatókat a két naposra bővült „Földi Javak Asztalunkon” – családi nap és vásár – a Nemzeti Botanikus Kertben, őszi hangulatban.

Fráter Erzsébet kurátorunk az Ünnepi Könyvhéten
Fráter Erzsébet biológussal, a Fitz József-könyvdíjas “A Biblia növényei” című kötet szerzőjével Illés Andrea, a Scolar Kiadó főszerkesztője beszélget új könyvéről szeptember 4-én szombaton 15:30-tól az Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty téren. A szerző a bemutató után, a Scolar Kiadó 39-es standjánál dedikálja könyveit.

Tudta, hogy potyautasokat is szállíthat a ruháján?
A Kert a köbön augusztus 7-én megrendezett Tudósklub beszélgetéséből ismét sok kérdésre kaphattunk választ. Megtudtuk, hogy akár 6 óra alatt is elérhet Magyarországra az Egyenlítőtől egy növényi mag, a fejlett közlekedésnek köszönhetően. Akár mi is lehetünk a közvetítők, és valószínű, hogy nem is tudunk róla, mert a ruhánkra tapadva, potyautasként szállítjuk.

Tudományos munkatársat keresünk
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Ökológiai Kutatóközpont pályázatot hirdet Tudományos munkatárs (inváziós csípőszúnyogok ökológiai vizsgálata) munkakörbe Munkavégzés helye: Ökológiai és Botanikai Intézet, 2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.

Megnyitottuk a beltéri kiállításainkat!
Tisztelt Látogatóink! Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2021. július 7-én megnyitottuk a beltéri kiállítótereket, tehát a KarbonHáz – Túl nagy lábon élünk kiállítása, a Trópusi- és pálmaház, a Bromélia- és orchideaház, a Kaktuszok- és pozsgások háza, és a Berkenyeház látogatható.

KERT A KÖBÖN – Kultúra-Ökológia-Botanika
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) idén nyáron útjára indítja egyedülálló Kert a köbön elnevezésű multidiszciplináris és multikulturális eseménysorozatát, amellyel célja, hogy a művészeteket segítségül hívva olyan témákat boncolgasson közérthetően és üdítő könnyedséggel, amelyek fontosak az ökológiai szemléletformálás szempontjából. A július 2. – augusztus 14. között szervezett négy est során a kertbe látogatók egy helyen és […]

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetősége a Botanikus Kertbe látogatott
A hét elején látogatást tett Intézetünkben az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetősége. Nagy örömünkre a látogatás keretében lehetőség nyílt egy rövid kerti sétára is.

Színházi filmforgatás a botanikus kertben
Május első hetében filmforgatás helyszíne volt botanikus kertünk. “A Déryné Színház produkciójaként a Déryné ifjasszony tévéjáték művészeit és a stábot is elbűvölte a helyszín. Újabb csodás képsorokon keresztül tekinthetünk be a filmforgatás izgalmas pillanataiba.” Gádoros Márk / VízióMédia

Búcsúzunk Kósa Gézától
Megrendülten, mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kósa Géza, a Nemzeti Botanikus Kert nyugalmazott vezetője, a dendrológiai gyűjtemény kurátora 71 éves korában, 2021. április 3-án váratlanul elhunyt.