Ha a Kert fái mesélni tudnának…

Séta időtartama:
2-2,5 óra
A séta eső esetén is megtartásra kerül
Sétavezető:
Halászné Szakács Éva - a Nemzeti Botanikus Kert kommunikációs munkatársa
Belépés a kertbe:

Találkozó:
A Berkenye-ház előtt. 14:45-től
Ajánlott korosztály:
Gyerekbarát
Kerekesszékkel és babakocsival is járható

Történeti kalandozásra hívjuk!

Sok mindent így is elárulnak az öreg fák, hiszen ők azok, akik a Kerttel egyidősek, sőt, sok fa a kertalapítás előtti időkben is már itt állt.
Egy vadgesztenyéből néhány éve egy, a történeti időkből fennmaradt fegyver fordult ki, míg más fán a történelem másik eseménye kapcsán található adat, egy évszám, ami üzenet a múltból. A Kertről ránk maradt régi felvételeken is a fákra alapozva tudunk gyakran helyszínt azonosítani.
A séta során a résztvevőknek lehetőségük lesz az 1870-es évekből maradt eredeti tervrajz megtekintésére és a gróf főkertészének, Band Henriknek botanikai kuriózum herbáriumi köteteit megcsodálniuk. Olyan helyre is bekukkantunk, ahol látogatóink eddig még sosem jártak. Felmerül majd a kérdés bennük: – Vajon mi lehet ez és milyen funkciót látott el? 

Számos filmet forgattak a Kertben, melyek mind-mind fontos kordokumentumok is egyben, és árulkodnak a kert korábbi évtizedeiről. Hol állt az Abigél szobor? Hol dobták vízbe Nemecseket a vörösingesek? Szárnyára kap minket az idő.
A séta végére még olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy mi az összefüggés a Kert Sziklaalagútja és a budapesti Lánchíd között.

Tartson velünk és fedezzük fel a Kert régi titkait!

Indulási időpontok

Ezt a programot szezonálisan hirdetjük. Kérjük, figyelje Facebook oldalunkat és honlapunkat, ahol friss információkat kaphat a séták indulási időpontjairól!