A környezeti katasztrófa már itt van, nem a megfoghatatlan, távoli jövőben

Bár egyre több jele van a klímaváltozásnak, az emberiség még mindig nem érzi elég fenyegetőnek ahhoz, hogy drasztikus változásokat hozzon életmódjában. Garamszegi László, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója szerint a viselkedésünk játékelméleti modellekkel is leírható, és ha másért nem, gazdasági okokból lesz muszáj változtatnunk. A főigazgató egyébként a környezeti katasztrófák esetében inkább a megelőzés híve, de szerinte így is várhatóak új kórokozók vagy járványok. Igazgatóként nem a hangos véleménynyilvánításban és a lájkok gyűjtésében hisz, hanem a határozott szakmaiságban, ahogy azt az erdőrendelet esetében is nyilvánvalóvá tették. Mostanában egymás után kellett szembesülnünk az olyan jelenségekkel, mint a járvány, illetve idén az aszály, ezekből mindenki felismerhette, hogy nagyon sok múlik azon, milyen a viszonyunk a környezeti rendszerekkel.

Egy tavalyi publikációjukban azt írták a járvány kapcsán, de talán ez más környezeti problémáknál is igaz, hogy a társadalomban alapvető és sürgős viselkedés- és gondolkodásbeli változásra lenne szükség. Tényleg lehet változtatni ezeken a struktúrákon, amikor az emberek alapvetően önzően cselekszenek a mindennapokban?

Az interjú folytatását ide kattintva olvashatják el: Interjú Dr. Garamszegi Lászlóval

bool(false)