A pásztorok, gazdák és erdészek ökológiai tudása fontos természeti örökségünk védelme érdekében.
Az ember tevékenysége a tájakat nagymértékben alakítja. Vannak ökológiai szempontból kedvező és kedvezőtlen, illetve lassú és gyors változások. Tájaink múltjának, illetve az ott élők ökológiai tudásának megismerése ezért is alapvető természeti örökségünk hatékony védelméhez.
Kultúránk egy fontos szelete az évszázadok során felhalmozott, úgynevezett hagyományos ökológiai tudás, amit sok helyen bennszülött és helyi tudásnak is hívnak. Ez az az ismeret, amit a gazdák, a pásztorok vagy a halászok nem iskolában, nem könyvből, hanem elődeiktől, illetve közvetlenül a természettől tanultak. Ez más, mint a tudományos tudás. Megismerése és elemzése segít annak megértésében, hogy a különböző múltbeli hagyományos tájhasználati formák miben járultak hozzá természeti örökségünk alakulásához, fennmaradásához, a mai biológiai sokféleséghez. Az úgynevezett ökológiai emlékezet (a szóbeli történelem egy szelete) sok olyan eseményre, a változások okaira is emlékszik, amit a tudomány nem dokumentált. A világban ezért egyre több helyen folynak kutatások a hagyományos ökológiai tudás és az ökológiai emlékezet kapcsán.
Kiderült például, hogy a gyimesi táj fajgazdagságát alapvetően az ottani gazdák által folytatott, tudatos természetbarát tájhasználat alakította ki és tartotta fenn. A gyimesi gazdálkodók hagyományos ökológiai tudása kiemelkedően gazdag, összesen mintegy 140-féle élőhelyet és több mint 300 növényfajt ismernek, és ismerik a növényzet átalakulási folyamatait is. A hortobágyi és más alföldi pásztorok több mint 200 növényfajt tudnak néven nevezni, és ezen tudás birtokában legeltetik jószágaikat mozaikos legelőiken. A helyi tájhasználók sokat tudnak ezeken kívül a hódról, az erdők dinamikájáról, felújulásáról, de akár a tájban élő sokféle gerinctelen állatfajról is.
Vannak olyan hagyományos tájhasználati formák, amelyeket még nem ismerünk eléggé, így természetvédelmi kezelésekben való felhasználásuk is nehezebb. Ilyen például a mocsarak és erdők legeltetése. E hasznosítási mód a gazdasági mellett természetvédelmi szempontból is fontos. A mocsarak legeltetése például csökkenti egyes, gyorsan terjedő mocsári fajok, például a nád, a gyékény vagy a káka magas, homogén állományait, így élőhely képződik védett és ritka növény- és állatfajok számára. A kellő figyelemmel alkalmazott legeltetéssel ültetett erdőinkben is növelhető a gyep- és a cserjeszint fajgazdagsága, elősegíthető a csemeték fejlődése, a káros özönnövények pedig visszaszoríthatók.
A kutatók a hagyományos ökológiai tudás és az ökológiai emlékezet kutatása során a múltbeli tájhasználatról, a táj múltjával kapcsolatos jelentős történésekről és azok hajtóerőiről még meglévő tudást gyűjtik össze és elemzik.
