Története
1953 szeptemberében, amikor Ujvárosi Miklós került a Botanikus Kert élére, a Kert megtisztításán, a fák megifjításán túl, a növényszaporítások és a nemzetközi magcsere megindítása mellett új gyűjteményrészek kialakításába is belekezdett. Így került sor 1953-ban a „Rendszerkert” – a zárvatermők szabadföldi rendszertani gyűjteménye – létesítésére egy másfél hektáros elhanyagolt, elöregedett almáskert helyén.
Még 1953 őszén kivágták a fákat, felásták a földet, majd 1954 tavaszán elkészültek a parcellák és a köztük lévő utak. Már az első évben 3263 növényfajt és fajtát ültettek. Az első növények a Debrecen-Pallagi Gazdasági Akadémia kertjének felszámolásakor, illetve Martonvásárra való átköltöztetésekor kerültek Vácrátótra, de hamarosan megindult a tervszerű szaporítás és a nemzetközi magcsere is.
A szaporítóanyagot (mag, dugvány, sarj, élő növény) ma is főleg tudományos magcserekapcsolataink révén (közel 80 ország, 700 intézményével állunk kapcsolatban), valamint a botanikai gyűjtőútjainkon szerezzük be. A hazai flóra fajainak bemutatása érdekében évente több gyűjtőutat szervezünk a Kárpát-medence különböző tájaira, külföldi expedícióinkon pedig igyekszünk különlegességekkel gazdagítani gyűjteményünket. Jóllehet, az összetétele állandóan változik, hisz az évelők mellé évről évre más egyéves növényeket ültetünk, legfontosabb feladatunknak érezzük, hogy a muzeális értékű, több mint félszáz éves rendszertani gyűjteményes kertet eredeti formájában megőrizzük.
Felépítése
Hazánk legnagyobb, világviszonylatban is jelentős szabadföldi növényrendszertani gyűjteménye 90 növénycsalád 2500 faját és változatát mutatja be. A félkör alakú gyűjtemény középpontja egy mesterséges dombon van. Innen körbetekintve, legyezőszerűen kiterítve, a törzsfejlődés során kialakult rokonsági viszonyaik alapján tekinthetjük át a zárvatermő növények családjait.
Ujvárosi Miklós a gyűjtemény kialakítását a híres botanikus, Kossuth-díjas akadémikus Soó Rezső (1903–1980) 1949-ben publikált, akkor legkorszerűbbnek számító törzsfejlődéstani rendszertana alapján tervezte meg. Ez a növényfejlődéstani elképzelés egy ősi csoportból indul ki, majd az abból kifejlődő hat önálló (négy kétszikű és két egyszikű), párhuzamosan fejlődő ágazatra épül.
A domb tetején a nagyszámú ősi bélyeggel (spirális virágszerkezet, számtalan, feltűnő, de egynemű virág-takarólevél, sok szabad termőlevél) jellemezhető növénycsaládok kaptak helyet. A domb tetejétől távolodva a törzsfejlődésben fiatalabb (apró virágú, gyakran jelentéktelen virágtakarójú, sok magvat termő) növénycsaládok ágyásai találhatók. Az egyes ágazatokat sugárirányban futó négy széles út választja el egymástól. A gyűjtemény elrendezése oldalirányban is mutatja a családok rokonsági viszonyait.
Egy-egy ágyás általában egy, legfeljebb két növénycsaládot mutat be, de a nagyobb családok (boglárkafélék, hüvelyesek, fészkesek, pázsitfűfélék) több ágyást is elfoglalnak. Az ágyások szélén elhelyezett információs táblákon részletes információk (morfológia, elterjedés stb.) olvashatók a családokról.
A gyűjteményben csak olyan növényeket találunk, amelyek nem túl terebélyes méretűek, és szabadban is nevelhetők. Tehát a gyűjtemény elsősorban lágyszárú, egynyári és évelő növényekre alapul, de kisebb számú cserje és futónövény is helyet kapott benne. A vácrátóti homokos, meszes talaj, az aszályos és télen nagyon hideg helyi időjárás sajnos erősen korlátozzák a bemutatható fajok számát.
A Rendszertani gyűjtemény közepén, a félköríves főút mellett a kultúrnövények számára néhány ágyást alakítottunk ki, melyek nem tagozódnak be a rendszertani elrendezésbe. Ezek közül a legnagyobb ágyást levendulasövény tagolja három részre, itt kapott helyet a gyógy-, a fűszer- és a zöldségnövény bemutató. A főút túloldalán, a kis kultúrnövényágyásba aromás levelű illatnövények (kakukkfű, citromfű, levendula, szurokfű stb.) kerültek, szemben vele a falusi virágoskertek jellemző virágai pompáznak. Külön ágyást foglalnak el a festőnövények.
