A 27 hektáros arborétumban sétálva az élő szépségek mellett fák, cserjék, virágok közegébe simuló különös, játékos alkotásokra is lelhet a látogató. Földön, vízen, levegőben köszönnek ránk a Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatóinak természet ihlette munkái.
Szentpéteri Zsuzsanna végzős diák visszatérő vendég a nyaranta megrendezett Természetművészeti Nyitott Műhely alkotótáborában. Társaságában és házigazdánkkal, Fráter Erzsébettel, a botanikus kert vezetőjével indulunk fölfedezni természet és művészet érdekes találkozását. Amíg az első helyszínre érünk, a tudóst kérem, mutassa be birodalmát.
Fotó: Csatlós Norbert
Eközben a helyszíne műemléki védettséget élvez, mert több mint 150 éves történeti, szentimentális tájképi kert, az építményekkel együtt, amik eredeti formájukban őrződtek meg.” A kert titkainak megértéséhez a históriája vezet. Amikor 1871-ben Vigyázó Sándor megvette a birtokot és szép eklektikus stílusú kastélyt alakított ki, meghívta kora leghíresebb táj- és kertépítészét, Jámbor Vilmost, hogy az arisztokraták igénye szerint a kastéllyal egyenrangú kert épüljön. „A gyönyörű fák, amik alatt ma sétálunk, az ő idejükből erednek. Az akkori angolkert stílushoz hozzátartoztak a vizek, tavak, a domborzat dinamikája, a tágas tisztások, szélükön karakteres fákkal, és azok a kertépítészeti elemek, amik a múlt felé forduló érzelmeket hordoztak. Ilyen a vízimalom, ami tájképi elemként a vidéki életet jelképezhette.
Szentpéteri Zsuzsanna szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem v végzős hallgatója
Fotó: Csatlós Norbert
A diófa „műlába”
Sétánkban elérkeztünk a jelenbe, annak is friss, fiatalos idejébe, Szentpéteri Zsuzsanna egyik installációjához. Amit látunk: a tóparton tekintélyes kaukázusi szárnyasdiófa, egyik nagy ága messziről nézve valami őslényre emlékezetet, közelebbről szemügyre véve elárulja, hogy ág is, nem is. A rejtélyt az alkotó fejti meg. „Nagyon szeretem a szárnyasdiófákat, szépek, ahogy egyszerre a fény és a víz felé törekednek. Meghatott, hogy elvesztette egy nagy ágát. Azon gondolkodtam, ezzel elveszíti a fizikai egyensúlyi helyzetét, és az ökológiai egyensúly is felborul, mert sok élőhely megszűnik vele.
Fotó: Csatlós Norbert
A technikai megoldást segítette, hogy odvas a fa, egész a földig leér az üreg. Ebbe tolta be a szobrász a kertben kidőlt másik fa levágott többméteres ágait, tartókonzolt kialakítva. Ennek segítségével, majd egy ágvillával alátámasztva tudott függesztés nélkül a levegőben fonni.
Mikor megemlítem, hogy tavasszal erre kirándulva abban bíztam, nyár végére már egy kizöldült, élőnek ható ágat fogok találni, és most kicsit csalódott vagyok, elmosolyodik. „Nekem is az volt a célom, az élőfaművelés nagyon izgalmas művészeti irányzat. Szívesen foglalkozom vele nemcsak elméleti tanulmányokban, de gyakorlatban is művelném. Néha akadályokba ütközik a megvalósítás. Itt a védett tájképi kertet tiszteletben kellett tartanom. De, ha zöld utat kap a zöldítés, szívesen vállalom. A vesszőfonat köré gyökereztetett zöldvessző is vezethető, így az élő felület újraképződtével lehetővé válhat egy sajátos fauna betelepülése is.” Mielőtt utunkat folytatnánk, még rámutat a szárnyasdió tóra boruló lombos ágára, melyen villódzik, táncol a hullámok rávetülő fénye. „Ide, a víz fölé szeretnék Alexander Calder szellemében egy mobilszobrot készíteni tükörlapokból, alá meg úszóművet, ami fölerősíti a fényhatást, hogy mások is észrevegyék ezt a rejtett szépséget.”
A molnárkák tudománya
A botanikus kertben a vizek is látványos szerepet kapnak. Szerencsés adottság, hogy a területen áthalad egy természetes vízfolyás, a Sződrákosi-patak. Ebből fűzte le Jámbor Vilmos a három nagyobb tóból álló rendszert, és a csobogó vízre is hangsúlyt fektetett. Kialakított egy hegyvidéki tájat, ahová vízesést tervezett. Bár ma már szivattyúval működik, hajdan csacsifogattal hordták fel a vizet. Mi viszont másik kedves látványra bukkantunk a tónál. A lombok alatt csendesen hintázva kecses, nyurga fémalakok, gigantikus molnárkák úszkálnak a vízen. Újabb Szentpéteri-alkotás, a címe: Vízenjáró. „A tavi molnárpoloska testfelépítése a víz felületi feszültségéhez kötött életmódot tesz lehetővé: az egyenletes testsúlyeloszlás, a lábakon található mikroszkopikus szőrök segítségével a ragadozó rovarok gyorsan és könnyedén haladnak a víz felszínén még viharos időben is.
Fotó: Csatlós Norbert
Ehhez alapos felkészülés kellett, Zsuzsa pontosan megfigyelte, tanulmányozta a kis élőlényt, és bizony szabályos műszaki rajzot is készített róla. Kikísérletezte, hogyan kell nagyítani, milyen alakja, arányai vannak, statikailag hogyan lehet alátámasztani, milyen szögekben álljanak a lábak ahhoz, hogy az építmény meg is maradjon a vízen, felhajtó erőt számolt, kutatott. Így készült el végül élethű nagyításban lágyvas drótból saját kezűleg hegesztve, kerek parafa talpakkal a Vízenjáró. Példányai vékony damillal vannak lazán kikötve, hogy az áramlással kicsit tudjanak mozogni. Mi meg tűnődve nézzük, ahogy a lombok közt beszűrődő napfényben a molnárkák ugrálnak óriásmakettjük körül, és a tófelszín gyűrűket vet, jelezve: a természet befogadta az emberkéz alkotását.
A víz varázsa
Fotó: Csatlós Norbert
Megtekintjük a legújabb, éppen készülő munkát, egy légies, habos, bongyor vesszőfonatot, ami leginkább cumulus-felhőt idéz. Kiderül, nem tévedés, valóban felhő alakul. Esővarázslat a mű címe. „Mágikus aktusnak szántam. Évek óta súlyos aszály van. A szimpatikus mágia szerint a hasonló a hasonlóra hat, tehát hasonló jellegű fellegeket próbálok vele idevonzani. Hátha kifakadnak, leesik végre az eső, és nem jelent akkora terhet a szárazság ennek a gyönyörű környezetnek.” A tervrajz szerint 12 földbe rögzített bambuszszálon áll majd a felhő, azok jelképezik a zuhogó esőt. A bambusznád a monszun éghajlaton őshonos, és a fűzfa is erősen vízhez kötött. Tudatosan olyan természetes növényi anyagokat választott az installációhoz a művész, amelyeknek lételeme a víz. „Nálam mindig az első, hogy egy koncepcióból indulok ki, és ahhoz keresek technikát és anyagot. Szeretem, ha koherens egész, amit alkotok, és az megállja a helyét.”
„A land art nagyobb méretű földmunkával, monumentális felszínalakítással jár. A természetművészet képviselői ma már finomabb beavatkozásokra törekszenek. Közös jegyük viszont az efemer jelleg, az alkotások nem az örökkévalóságnak készülnek, átengedik őket a természet erodáló erőinek. Itt a botanikus kertben született munkáknak is lejár az idejük, és újabb műveknek adják át a helyüket.”
Lány a világ végéről
Szentpéteri Zsuzsanna életútja legalább olyan érdekes és meglepő, mint az alkotásai. „Világvégi kis helyen nőttem föl, egy falunak sem nevezhető településen, amit a térkép se jelez. Szántóföldek és csatornák vettek körül, így korán megszerettem a természetet, minden időt kinn töltöttem. Biológia tagozaton érettségiztem Debrecenben, biológuskutató akartam lenni. Belógtam a felnőtt könyvtárba olvasgatni, érdekelt mi foglalkoztatja a tudósokat. Hallottam a humán genom programról, ahhoz akartam később csatlakozni. Gondoltam, ott lesz az élet megfejtése, feltárul minden titok, hogyan működik a világ.”
Fráter Erzsébet, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetője
F
Hazajőve képezni kezdte magát felnőtt szakképzéseken, közben fölvették a Képzőművészeti Egyetemre is, párhuzamosan végezte az iskolákat. Időnként a portással egyeztetett, meddig maradhat, mert késő estékig dolgozott. Tanulmányai mellett alkalmazott szobrászati munkából él. Színházi és filmes díszleteket készítő cégnél egyéni vállalkozó. A műhely megrendelői neves hazai színházak és hollywoodi filmprodukciók. De azt vallja: „A legtöbbet az itteni művésztáborok adták, mindig rengeteget lendítettek rajtam. Hálás vagyok, hogy ilyen inspiráló környezetben tudok alkotni.”
Vendéglátónk, Fráter Erzsébet pedig e gondolatokkal búcsúzik: „Öt éve kezdődött a Természetművészeti Nyitott Műhely, együttműködésünk az egyetemmel. Minden nyáron öt szobrászhallgató próbálhatja ki ötleteit, képességeit nálunk.
Istennek a csodálatos művészeti alkotása. A teljesség, megjelenik benne minden. A művészdiákok pedig, ha kivesznek valamit a természetből – fát, fűzvesszőt, sarat, követ –, majd átfuttatják saját szívükön, lelkükön, alkotásként újra visszateszik azt. És ezt a kertben a látogató ösztönösen harmonikusnak érzi.”
