1. Főoldal
  2. //
  3. A Kert
  4. //
  5. Növényrendszertani gyűjtemény

Növényrendszertani gyűjtemény

Története

1953 szeptemberében, amikor Ujvárosi Miklós került a botanikus kert élére, a kert megtisztításán, a fák megifjításán túl, a növényszaporítások és a nemzetközi magcsere megindítása mellett új gyűjteményrészek kialakításába is belekezdett. Így került sor 1953-ban a „rendszerkert” – a zárvatermők szabadföldi rendszertani gyűjteménye – létesítésére egy másfél hektáros elhanyagolt, elöregedett almáskert helyén.

Még 1953 őszén kivágták a fákat, felásták a földet, majd 1954 tavaszán elkészültek a parcellák és a köztük lévő utak. Már az első évben 3263 növényfajt és fajtát ültettek. Az első növények Pallagról, a Debreceni Mezőgazdasági Kísérleti Intézet botanikus kertjének 1952-es felszámolásakor, illetve Martonvásárra való átköltöztetésekor kerültek Vácrátótra, de hamarosan megindult a tervszerű szaporítás, és a nemzetközi magcsere is.

A szaporítóanyagot (mag, dugvány, sarj, élő növény) ma is főleg tudományos magcserekapcsolataink révén (közel 80 ország, 700 intézményével állunk kapcsolatban), valamint a botanikai gyűjtőútjainkon szerezzük be. A hazai flóra fajainak bemutatása érdekében évente több gyűjtőutat szervezünk a Kárpát-medence különböző tájaira, külföldi expedícióinkon pedig igyekszünk különlegességekkel gazdagítani gyűjteményünket. Jóllehet, az összetétele állandóan változik, hisz az évelők mellé évről évre más egyéves növényeket ültetünk, legfontosabb feladatunknak érezzük, hogy a muzeális értékű, több mint félszáz éves rendszertani gyűjteményes kertet eredeti formájában megőrizzük.

Felépítése

Hazánk legnagyobb, világviszonylatban is jelentős szabadföldi növényrendszertani gyűjteménye közel 90 növénycsalád 2000–2500 faját mutatja be. A félkör alakú rendszertani gyűjtemény középpontja egy mesterséges dombon van, melyen még a grófi időkben kilátó állott. Innen körbetekintve, legyezőszerűen kiterítve, a törzsfejlődés során kialakult rokonsági viszonyaik alapján tekinthetjük át a zárvatermő növények családjait.

Ujvárosi Miklós a gyűjtemény kialakítását a híres botanikus, Kossuth-díjas akadémikus Soó Rezső (1903–1980) 1949-ben publikált, akkor legkorszerűbbnek számító törzsfejlődéstani rendszertana alapján tervezte meg. Ez a növényfejlődéstani elképzelés egy ősi csoportból indul ki, majd az abból kifejlődő hat önálló (négy kétszikű és két egyszikű), párhuzamosan fejlődő ágazatra épül.

A domb tetején a nagyszámú ősi bélyeggel (spirális virágszerkezet, számtalan, feltűnő, de egynemű virág-takarólevél, sok szabad termőlevél) jellemezhető növénycsaládok kaptak helyet. A domb tetejétől távolodva a törzsfejlődésben fiatalabb (apró virágú, gyakran jelentéktelen virágtakarójú, sok magvat termő) növénycsaládok ágyásai találhatók. Az egyes ágazatokat sugárirányban futó négy széles út választja el egymástól. A gyűjtemény elrendezése oldalirányban is mutatja a családok rokonsági viszonyait.

Egy-egy ágyás általában egy, legfeljebb két növénycsaládot mutat be, de a nagyobb családok (boglárkafélék, hüvelyesek, fészkesek, pázsitfűfélék) több ágyást is elfoglalnak. Az ágyások szélén elhelyezett információs táblákon részletes információk (morfológia, elterjedés stb.) olvashatók a családokról.

A gyűjteményben csak olyan növényeket találunk, amelyek nem túl terebélyes méretűek, és szabadban is nevelhetők. Tehát a gyűjtemény elsősorban lágyszárú, egynyári és évelő növényekre alapul, de kisebb számú cserje és futónövény is helyet kapott benne. A vácrátóti homokos, meszes talaj, az aszályos és télen nagyon hideg helyi időjárás sajnos erősen korlátozzák a bemutatható fajok számát.

A rendszertani gyűjtemény közepén, a félköríves főút mellett két ágyást alakítottunk ki a termesztett növények számára, melyek nem tagozódnak be a rendszertani elrendezésbe. A nagy kultúrnövény ágyást levendulasövény tagolja három részre, itt kapott helyet a gyógy-, a fűszer- és zöldségnövény bemutató. A főút túloldalán, a kis kultúrnövényágyásba aromás levelű illatnövények (például kakukkfű, citromfű, levendula, szurokfű stb.) kerültek.