1. Főoldal
  2. //
  3. A Kert
  4. //
  5. Kerttörténet

Kerttörténet

1827–1870

Korabinszky Mátyás 1786-ban megjelent könyve már két rátóti udvarházról tudósít. A vácrátóti kertről az első említés 1827-ből, a Géczy család 1846-ig tartó földbirtokosságának idejéből származik. Valószínűleg egy egyszerű, átlagos angolkert lehetett a Sződ–Rákos-patak baloldali völgybevágódásának lankáin, olyan, mint a többi középnemesi kastély parkja a XIX. század elején. Az 1842-es katonai térképen már jól látható a kert a kacskaringós útrendszerrel, a tóval, tisztásokkal, nagyjából a mai kert méretének megfelelően.

1871–1921

Többszöri tulajdonosváltást követően 1871-ben döntő esemény történt a kert története szempontjából: Vigyázó Sándor vásárolta meg a birtokot annak összes felszerelésével, állatállományával, ingóságaival együtt.

Vigyázó Sándor (1825–1921) széles látókörű, szigorú erkölcsű, nagyszerű hazafi volt, s nem ő volt az egyetlen ilyen főrendi társai között. Hatalmas vagyonát továbbnövelte felesége, Podmaniczky Zsuzsanna hozománya is. Három gyermekük született. A legidősebb közülük, Josefa, Bolza Pál grófhoz ment feleségül, aki a nagybátyjáról Pepi-kertnek elnevezett szarvasi arborétum megálmodója és felvirágoztatója volt. Az idősebb Vigyázó fiú még ifjú korában hunyt el, a fiatalabb fiú, Ferenc pedig nem alapított családot.

Az ifjú házaspár kezdetben Bécsben élt, de a hazafias érzelmű Vigyázó Sándor haza kívánkozott, ezért az új birtokán lévő régi kastélyt eklektikus stílusban átépítette és méltóképpen bebútoroztatta. A nagy műveltségű birtokos szerette a természetet is, fiatal korában végiglátogatta Nyugat-Európa számos jelentős parkját. Rátóti kastélykertjének átalakítására a legjobb hazai kerttervezőt, a József főhercegnek is dolgozó, hírneves Jámbor Vilmost hívta meg. Néhány évtized alatt Band Henrik főkertész irányítása mellett, óriási költségekkel létrejött a kor stílusának megfelelő, szentimentális tájképi kert pontosan a mai kert kiterjedésének megfelelően. Ennek stíluselemeit (tagolt felszín, tórendszer, mesterséges vízesés, tágas tisztások, nagy nyiladékok szélükön különleges színű vagy alakú fákkal stb.) és a múlt felé forduló, historizáló életérzést kifejező kerti építményeket (vízimalom, műrom, sziklaalagút) mindmáig láthatjuk.

A kerten átfolyó Sződ–Rákos-patak vízének felhasználásával, hatalmas földmunkával és a meglévő tó hasznosításával összefüggő tórendszert alakítottak ki. A kitermelt nagy mennyiségű földdel a lankás domboldalakat még változatosabbá tették. A Vác fölötti Naszály hegyből több éven át szekerekkel szállították a kert építéséhez szükséges, többmázsás köveket, s természetesnek tűnő sziklás oldalakat alakítottak ki. A kert romantikus hangulatának fokozására a patak partjára 1890-ben vízimalmot építettek. A Sziklás-tó feletti keskeny szurdokvölgyben mesterséges vízesést létesítettek, 1904-ben pedig felépült a szigeten a gótikus stílust utánzó műrom. A XIX. század végén már hódított az új kertstílus, az ún. gyűjteményes (dendrológiai) kert, amely minél több egzótát felvonultató, de esztétikus kialakítású élőnövény-gyűjtemény volt. Ez a gyűjtemény szolgáltatta a mai botanikus kert alapját.

1921–1952

1921-ben, 96 éves korában elhunyt Vigyázó Sándor. Végrendeletében roppant vagyonát, könyvtárát, értékes műtárgygyűjteményét, kastélyait, városi palotáit és sok ezer kataszteri hold földjét a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Fia, Ferenc halála (1928) után azonban hosszú pereskedés indult el a lány- és az oldalági örökösök, illetve az Akadémia között a vagyonért, amely az illetékek miatti szűk becsléssel is meghaladta a 20 millió aranypengőt. Az évekig tartó huzavonában az értékes kert egyre pusztult, végül 1936-ban egy pesti ügyvéd birtokába került. Az új tulajdonosok felszámolták az üvegházakat, lebontották a 28 szobás, emeletes kastélyt, s helyette felépítették a ma is látható udvarházat. A kert felét kivágatták, hogy gyümölcsöst telepítsenek a helyébe.

A második világháború – mint megannyi csodálatos szépségű, értékes kastélykertünkben – Vácrátóton is borzasztó pusztítást okozott. 1945 nyarán több száz orosz katona állomásozott itt földbe ásott bunkerekben, sátrakban. A harcok elmúltával szanaszét téglatörmelék, autóroncsok, kerekek, vasdarabok hevertek, köztük lőszer és hadianyag-maradványok. Az udvarház minden ajtaja, ablaka hiányzott, az épületet kifosztották, feldúlták, a szobák trágyával voltak tele, mivel azokat istállónak használták. A kert útjait felverte a gaz, tavai feliszapolódtak, fáit folyamatosan tüzelte a lakosság. Az újjáépítés során több mint kétszáz kocsi szemetet és hulladékot kellett elszállítani területről.

1952 után

A háborút követően, többszöri gazdacsere után végre megvalósult az örökhagyók szándéka, az ingatlan a Magyar Tudományos Akadémia birtokába került, majd 1952. január 1-jén megalakult benne az MTA Botanikai Kutatóintézete.

A modern botanikus kert kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézet hajdani igazgatóhelyettese Ujvárosi Miklós (1912–1981) professzor. A kert fejlesztésének a fő szempontja volt, hogy az új gyűjteménycsoportok összeállításakor is megőrződjön a kert régi formája. A múlt században készült kertterv felhasználásával helyreállították az eredeti úthálózatot, megtisztították a területet a gyomfáktól és bozóttól, a több évtizede eliszaposodott tavakat és patakmedret kitisztították, valamint új műtárgyak, fahidak épültek. Az óriási iszapmennyiséget a terület feltöltésére használták. A pusztuló növényzet pótlására nagyarányú növényszaporításba kezdtek, s kialakult a négy gyűjteményi egység.

Rövid időn belül sikerült a kertet olyan állapotba hozni, hogy 1961. május 1-jén hivatalosan is megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt. Az első évben csak hatezer látogatója volt, de a 70-es évek derekán már évente 110–130 ezer vendég kereste fel a kertet, hogy botanikai ismereteit bővítse, felüdülést, pihenést nyerjen.

Azóta folyamatosan történtek fejlesztések a kertben. Új raktár és műhelyépületek létesültek, az üvegházak új típusú fűtésrendszert kaptak, a kerti öntözőrendszer nagy részét korszerűsítették, s a tájképi kerti építményeket is renoválták. A változások és fejlesztések mellett ugyanakkor az elmúlt évtizedekben drámaian, mintegy felére csökkent a kerti dolgozók létszáma, nem kis nehézséget okozva ezzel a kert megfelelő szinten tartásában. Ez a tendencia csak a 90-es évek közepére állt le.

Az ezredforduló óta a látogatók tájékoztatására új térképek, ismertetőtáblák kerültek kihelyezésre és Tanséta ösvényt jelöltünk ki. Megépült a Berkenyeház, az új pozsgás- és kaktuszház, és jelenleg is folyik az üvegházak átépítése.

A botanikus kert vezetői az 1978-ban nyugállományba vonult Ujvárosi Miklós után Pócs Tamás, Borhidi Attila, Kereszty Zoltán és Kósa Géza voltak. 2019 óta Zsigmond Vince vezeti a kertet.