1. Főoldal
  2. //
  3. A Kert
  4. //
  5. A tájképi kert

A tájképi kert

A Nemzeti Botanikus Kert egyik hatalmas értéke (szellemi, kultúrtörténeti vagyona), hogy egy egykori kastélykertben születhetett meg, ami a XIX. század végére igen értékes kertművészeti alkotássá vált. Mit is jelent ez? Az 1800-as évek első felében egy egyszerű, átlagos angolkert lehetett a helyén, amelyben – a korábbi idők kertdivatjára jellemző szigorú, mértani formák helyett – a természet lágyívű vonalvezetése szerint alakították ki az akkori udvarház körüli kertet. Ez természetesen a kerti utakra is igaz volt: kanyargós, íves, szabálytalan formák jellemezték. A kor divatjának megfelelően a városokban létrejövő parkokban és a nemesi kúriákban is megjelentek a hatalmas lombkoronát kifejlesztő, termetes, hazánkba újonnan bekerülő fafajok, köztük a fehér akác, a pagodafa, a fekete dió és a platán. Ez utóbbi nevét is kölcsönzi ennek az időszaknak, amit „platánkor” kifejezéssel illet a szakirodalom. Hatalmas gyönyörű példányok láthatóak a vácrátóti kertben is, hol egyesével, szoliterként, hol csoportokban. Ebből az időszakból országszerte igen sok tekintélyes platán áll még kastélykertekben, közparkokban. És mivel ez a korszellem a tájképi hatásokat, látványokat részesítette előnyben, szerencsésen a természetes növénytakaró képviselőiből is számosat meghagytak a parkok kialakításakor. Vácrátóton a Sződrákosi-patak partmenti területeinek jellemző ligeterdei fafajai a mai napig megtalálhatók: tölgyek, kőrisek és szilek (egy óriás vénic-szil élte túl a szilfavészt) mára több mint kétszáz éves példányai váltak a tájképi kert elemeivé.

A második katonai felmérés (1806–1869) térképlapján már a patakon túli terület is a kerthez tartozott, de kertszerűen a patakon inneni területek voltak kialakítva, az előbb leírtak szerint. A XIX. század utolsó harmadában hatalmas minőségi ugrás történt a kert kompozíciójában. Az új tulajdonos, gróf Vigyázó Sándor roppant méretű szellemi és anyagi tőkét fektetett a fejlesztésébe, miután 1871-ben megvásárolta a vácrátóti birtokot. Megbízta a kor egyik legnevesebb, Angliában képzett kertészét-kerttervezőjét, Jámbor Vilmost a vácrátóti kert új tervének elkészítésével. (Jámbor Vilmos többek között Alcsúton és a Margitszigeten is dolgozott.)

Christian Cay Lorenz Hirschfeld német filozófus Európa-szerte nagy hatással volt a kor kertépítészetére. Tanai szerint a kertnek a lelket kell megmozgatnia. Különböző hangulatú részletek, képek létesítését kívánja: az élvezet, a boldogság, a nehéz szív, a csodálat, a lenyűgöző nagyság, az áhítat, a vadság, a meglepetés, a tisztelet, a nyugalom és a béke hangulatait kell kiváltani. Ezek az elvek érhetők tetten a romantikus tájképi kertek megformálásában.

Az 1883-as kataszteri térképen már a patakra felfűzött tórendszer, a szigetek, a kertet gyűrűszerűen átfogó körút, valamint a kisebb kacskaringós sétautak is jól láthatóak. Ez a térképlap megjeleníti azt a fenyőgyűjteményt, amely a mostani sziklakert és az egynyári ágyások helyén állott a XX. század első harmadáig. A kert szerkezete, elemei tökéletesen megfelelnek a Nyugat-Európában az 1700-as évektől dívó mintának, amely a festészetből ismert képekre épít. Patak, tavak, vízesések, síkok és lankák, rétek, facsoportok, sűrűségek, sziklák, hidak, kerti lakok, gloriettek vagy szentélyek, romok – mind egy árkádiai táj hangulatának megidézői és térbeli megformálásai, mintha öröktől fogva így állnának ott a (már tudjuk: ember alkotta-átalakította) természet ölén.

A Vigyázó család kertjében is sorra épültek be a tájképi kert szentimentális hatást fokozó elemei: a különleges alakú és változatos lombszínű fák (például tornyos tölgyek, szomorú gyertyánok, vérbükkök) a három teljesen különböző karakterű tó, a kisebb-nagyobb szigetek, hidak, egy sziklamagason emelkedő filagória (a Ferenc-halom tetején), majd a sziklaalagút és a vízimalom, végül pedig a patak és az Iker-tavak ölelésében a gótika korszakát idéző műrom. Mindezek kialakításához persze évtizedek kellettek. Az említett kataszteri térképen még csak a Nagy-tó és az Iker-tavak láthatók, míg a Sziklás-tó, a páfrányos-árnyékliliomos sziklakertet („alpinetum”) magában foglaló vízesés és a fenyőfélékkel betelepített hegyi szurdokot megformáló környezete csak ezt követően (az 1890-es években) került megvalósításra, a vízi malom és végül a műrom pedig végül „csak” 1904-ben készült el. Ez a „csak” szó annak tulajdonítható, hogy kivételes kortörténeti és kerttörténeti dokumentációt köszönhetünk az 1900-as Párizsi Világkiállításra készülő millenniumi Magyarországnak, amely viszont még nem tartalmazta a később elkészült műrom képeit. A Világkiállításon bemutatott értékek között szerepelt egy száz magyar kastélyt és kastélykertet bemutató fényképsorozat is, amelynek elkészítésével Klösz Györgyöt, a neves budapesti fotográfust bízták meg. Így került valamikor 1895–1900 között Klösz György Vácrátótra a Vigyázó-kastély fotódokumentációjának elkészítése céljából.

Az akkor rögzített (és a Fortepan archívumában mindenki számára elérhető) képek lehetővé teszik, hogy összevessük a múltat a jelennel, a frissen elkészült kert arcát a mára évszázados kert arcával, hogy megismerhessük az időközben, a történelem viharos vagy épp szomorú időszakai alatt elvesztett épületeket, építményeket, és egyben segítik meghatározni a jövőbe mutató terveink irányát, támpontokat adva a helyreállítási és rekonstrukciós munkákhoz.

Ez a szerkezetében és alkotóelemeiben az utókor számára igen szépen megmaradt tájképi kert az egyetemes szellemi kultúra része, teljes egészében kettős védettség alatt áll: mint kerttörténeti örökség műemléki oltalmat, mint természeti örökség természetvédelmi oltalmat élvez. A történeti kertet nagyban gazdagítja, hogy 1961 óta botanikus kertként működik, és immár az ország legjelentősebb tudományos növénygyűjteményével rendelkezik.

Emblematikus történeti kertrészek

Nagy-rét

A kastély teraszáról elénk tárul a tájképi kertek egyik jellegzetes, elmaradhatatlan eleme, a széles tisztás, a Nagy-rét, amely vizuálisan is tágítja a kert szerkezetét. Ugyanilyen hatású a mögötte fekvő Nagy-tó víztükre és a még távolabb a dombra futó széles nyiladék. Az ilyen tisztásokat hajdani tervezőik változatos fákkal szegélyezték, így évszázados fák koronája alól szemlélhetjük a hosszan kinyíló teret.

Műrom

Az Iker-tavak és a patak ölelésében, évszázados fák rejtekében áll az elmúlást megidéző, gótikus stílusú műrom. Azt hihetnénk, időtlen idők óta áll itt, és aprózzák lassan a századok, pedig a kastélykert szinte legutolsó elemeként készült el 1904-ben. Eleve romnak épült, mint az a tájképi kertek korszakában teljesen természetes volt. Magyarországon is több neves kastélykertet díszített műrom, az egyik a híres tatai angolpark. A rom mint kertművészeti elem már korábban is jelen volt az itáliai kertekben, de a XVIII. században új értelmezést és nagy figyelmet kapott.

Vízimalom

A legfeltűnőbb kerti stíluselem a Vízimalom, amely sohasem őrölt gabonát, se nem fűrészelt, se más munkát nem végzett, csupán dísznek, kerti pihenőhelynek készült az 1890-es években. Eredetileg nádtető borította, jelenleg egy vele egykorú épület bontott cserepe fedi. Megfelelő vízjárás esetén ma is komótosan vagy szaporábban forog nagy kereke. Átellenben egy sziklaalagút vezet ki egy tóparti hangulatos padhoz, ahonnan a Sziklás-tó vizét és környezetét szemlélhetjük.

Sziklás-tó környéke

A kertnek ezt a területét jelentősen átalakíttatta Vigyázó Sándor. Újabb tavakat ásatott, a domborzatot is jelentősen átrendezték, és számos romantikus tájképi elemet alakítottak itt ki. Ehhez azonban nagy mennyiségű terméskő és szikla kellett. A hatalmas költséget a gróf állta, aki nem titkoltan az ország első számú adózója volt. A Vác feletti Naszály bányáiból lóval, szekerekkel, emberi erővel sok ezer óriási homokkő, mészkő és dolomitsziklát (nem egy közülük asztal nagyságú) hoztak és építettek be a kertbe. A szeszélyes alakú Sziklás-tó egész környékét ezek a sziklák határozzák meg. Az egyik öblözetben 15 méter magasból vízesés bukik alá (ma is működik, de csak különleges alkalmakkor). A tó fölött lépcsősorokon megközelíthető pihenőket alakítottak ki, alattuk a kornak megfelelő óriási sziklakert illeszkedett a lejtőbe. Ma csak méretes teraszai láthatók, de a tervek között szerepel legalább részleges rekonstrukciója.