Üdvözöljük honlapunkon!

A 180 éves műemlék és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert, hazánk leggazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. Az eddig észlelt fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 62 halfaj él, 73 puhatestű állatfaj talált itt otthonra. Egynyári növénybemutatók, hangulatos sétautak, rózsa fajtabemutató és a természet sok-sok apró csodája várja egész évben kedves vendégeinket.

2014. 05. 27.

2014. május 24. (vasárnap)
A Biológiai Sokféleség Világnapja és gyermeknap alkalmából növénykiállítást és vásárt szerveztünk.
Kiegészítő programok voltak: mesesarok (legendás növények történeteit olvastuk fel kicsiknek és nagyobbaknak), állatnyom bemutató, játék QR-kódokkal (a növényekhez kihelyezett QR-kódok segítségével játékos feladat várta az okostelefonos látogatókat).

2014. 05. 16.

Botanikus kertünkbe érkezők az ismeretszerzés lehetőségének újfajta technikai megoldásával találkozhatnak. A növényekhez kihelyezett hagyományos tájékoztató táblák mellett korunk technikai fejlődésével lépést tartva QR-kódok is segítik a botanikai ismeretterjesztést.

2014. 05. 12.

Május 10-11-én Madarak és Fák Napja alkalmából
kisebb programokkal vártuk az érdeklődőket.
Az MME Börzsönyi Helyi Csoportjának tagjai voltak segítségünkre.

2014. 05. 06.

2014. május 1-4.
Több, mint 300 fajta különleges zöldség-, fűszernövény, gyümölcstermő és virág palántája és kisebb programok várták az érdeklődőket.

2014. 05. 04.

A Föld napja alkalmából Dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár Pro Natura Díjat adott át Dr. Báldi Andrásnak, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójának, a természetvédelem, a mezőgazdálkodás és a biodiverzitás kapcsolatának vizsgálatában és a konzervációbiológia területén elért kiemelkedő eredményei, nemzetközi szervezetekben kifejtett tevékenysége elismeréseként.

2014. 04. 22.

A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának három kutatója vezeti azokat az állattani felméréseket, vizsgálatokat, melyek Botanikus kertünk területén zajlanak majd az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.

2014. 04. 22.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) színes programokkal jelenik meg e tudományt népszerűsítő rendezvényen, mely 2014. 04. 24-25-én (csütörtök-péntek) lesz Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Számos érdekes előadást tartva a színpadon és személyes beszélgetésekkel, változatos bemutatókkal saját standon. Bemutatkozik a Nemzeti Botanikus Kert is, mely az MTA ÖK és az ország csodás "élő múzeuma", kincsestára.

2014. 04. 21.

2014. április 19-21.
Fő témánk volt a zuzmók változatos világa.

zuzmó bemutató és totó, mohás és zuzmós madárfészkek
"zuzmótérkép" készítés, állomásos játék és verskereső a Kertben
kreatív alkotósarok, vezetett séták ...

Jó hangulat, lelkes családok...

2014. 04. 09.

Az elmúlt nyáron a Berkenyeház állandó kiállításunk két interaktív installációval kilépett a kiállítótér falai közül. A mai napon pedig újabb bemutatóval bővült a Berkenyeház előtti terület.

2014. 04. 02.

A pályázat célja, hogy a gyerekek kreativitásának segítségével felhívja a figyelmet a növényvilág szépségeire, sokféleségére és a növények életünkben, kultúránkban játszott elengedhetetlen szerepére, valamint hozzájáruljon az olvasáskultúra fejlesztéséhez.
A pályázatra általános iskolás korosztályból (3-6. osztály) várjuk az alkotásokat.

2014. 03. 28.

Botanikus kertünk hétről hétre új arcát mutatja - egyre több növény bontogatja idei első virágszirmait.
Többezer nárcisz virágzik, a korai cserjék és fák virágillata érződik helyenként. A legkorábban nyíló tulipánfajták is már virágoznak, valamint a szellőrózsák, kankalinok, kökörcsinek, meténgek és az aranycserjék is.

2014. 03. 24.

2014. április 19-21. - Húsvét és Föld Napja
2014. május 1-4. - Tavaszi palántavásár
2014. május 10-11. - Madarak és Fák Napja
2014. május 25. (vasárnap) - Biológiai Sokféleség Világnapja és gyermeknap
(Bővebb információk a címre kattintva olvashatók.)

2014. 03. 21.

Örömmel értesítjük kedves Látogatóinkat, hogy Botanikus kertünket bemutató kiadványunk megjelent!
A korábbi kiadásokhoz képest tartalmilag és formailag is megújult, sok képpel illusztrált színes könyvecskében összefoglaltuk a Botanikus kert történetét, bemutatjuk a kertet mint élőhelyet, valamint az egyes gyűjteményeinkről számos információt tudhatnak meg. A Kerti séták fejezetben a terület nagyobb egységeinek megfelelően találhatnak sétaleírást az adott kertrész érdekesebb növényeivel.

2014. 03. 20.

Pócs Tamás több mint 60 éve a „sciencia amabilis” (szeretetreméltó tudomány), a botanika művelője. Hatalmas tudományos munkássága eredményeként számos könyve, sok száz publikációja jelent meg, sok fontos díj és elismerés tulajdonosa. Mind idehaza, mint a nagyvilágban óriási szakmai tekintélyre tett szert, nemzetközileg a legismertebb magyar botanikus.
1978 – 1992 között tudományos tanácsadóként Intézetünkben dolgozott.

2014. 03. 19.

Az orvosi citromfű (Melissa officinalis) egyike a legrégebben használt gyógynövényeknek. Nevét friss, citromra emlékeztető illatáról kapta. Akár a méteres magasságot is elérő, évelő növény. Mára már sokfelé termesztik, a gyógyászatban levelét ill. föld feletti hajtását használják.

Oldalak